Már gyerekkoromban elvarázsolt Egyiptom
Emlékszem az általános iskola 5. osztályában én még élvezhetetlen fekete-fehér fotós könyvből tanultam Egyiptomról, de nem ez számított, mert meghatározó volt helyette a tanárnő mesés története.
Még nem is sejtette azon a bizonyos napon, amikor az osztályterembe lépett, hogy a padokból valakinek az ő szavai majd később, felnőtt korban a világot jelenti. Szavak a történelemről, szavak a biztatásról, ami lendületet adott ahhoz, hogy soha ne adjam fel azt, ami az álmom.
Az első padban ültem. Előttem a tanári asztalhoz támaszkodva ült, akire fejemet két kézzel támasztva figyeltem. Imádtam a tanárnő (Macu Karkusné) tekintetét, a szemét fekete tussal hosszan kihúzott sminkjét, és lelkesedését, ahogy mesélt. Igazi, vérbeli pedagógus mintáját mutatta meg nekem.
Tanultunk a Nílus keskeny völgyében folyó termékeny életről, az Asszuáni gát építéséről, piramisokról, hieroglif írásról.
Majd középiskolában Bokor János tanár úrtól hallottam bővebben az egyiptomi orvoslásról. Még a teremre is emlékszem, és arra is, hogy hol ültem.
A könyvünkben ott volt Tutankhamon fekete-fehér fotója, amit, amikor felnőtté váltam személyesen magam megcsodáltam.
Beléptem a Kairói Múzeum Tut sír kincseit felsorakoztató termébe, szememmel kerestem a maszkot, s egyszer a sétáló közönség közül előbukkant és magához csalogatott. Az idő is megállt…az embereket nem láttam tovább, csak köztük a maszk ragyogását, gyönyörű volt..
Odasétáltam…
Ott volt. Fel kellett rá néznem, hiszen megelevenedett több ezer év történelem…kipottyant a könnyem, mivel most már felnőttként egy karnyújtásnyira ott volt előttem.
Hihetetlen érzés…12 kg arany, kék fajansz, kék üvegpaszta, karneol, lápisz lazuli és kvarc berakások.
Most ti jöttök gyerekek, megmutatom, hogy ti is megcsodálhassátok!
Ma kezdünk, öt napon át mesélem nektek Egyiptom világát!
Gyerektábor, Tótkomlós Városi Könyvtár
Ön el tudja képzeli, hogy milyen érzés az, amikor gyerekkori történelem könyve megelevenedik? Nekem ilyen volt, alábbi képeim elmesélik.