Vágyunk arra, hogy ez az ország minden érdeklődőnek elérhető legyen, megelevenedjen, kézzel fogható legyen.
De mikor és hol üti fel fejét ez a vágy? Legtöbbünknél már gyerekkorban, ez nem vitás.
Hiszem, hogy a gyerekek fantáziadús, képzelet gazdag világa, és hatodik érzékeik képessé teszi őket arra, hogy „ellátogassanak” bárhová. Ez talán számukra egy képzelt világ, azonban meg tudják élni Egyiptom varázsát, s talán fel is ébreszti bennük azt az ősi tudást, amit Egyiptom hagyott ránk, akkor is, ha még nem tettek ott személyes látogatást.
Hivatásomnak tartom a gyerekek egyiptomi kultúrához való elvezetését, lelkükben a kis magocskák elültetését, mely felnőttként kicsírázhat bennük, s talán vágyak vagy akár tettek formájában is elkezd foglalkozni velük.
Gyermekeknek szóló előadásaim, foglalkozásaim, az ő nyelvükön játékos formában ismerteti meg Egyiptom legismertebb jegyeit, értékeit a résztvevőkkel.
Melyik gyermeket nem izgatnak fel a piramisok, múmiák és csodálatos hieroglifák?
A foglalkozásokra Egyiptomból hozott eszközök segítik a kapcsolódást, az élményhez társuló meglepetés ajándék, az emlék megtartását.
A felnőttek akár családi programként is eljöhetnek.
Vagy szeretnének inkább egy tudományos előadást hallgatni, egy élménybeszámoló által Egyiptomra hangolódni? Mit szólnak egy főzős estéhez? Vagy érdekes cikkek, szívből szóló történetek olvasásának lehetőségéhez?
Jó helyen jár!
Lépjen be velem a titkos ajtón át, és hagyja, hogy hasson Önre ez a sokak által már ismert egyiptomi bűbáj!