A gízai Nagy Szfinx – exkluzív látogatás különleges engedéllyel

A gízai kolosszus rejtelmei

Ami felkeltette érdeklődésem és amiért ma ide utaztam:

Edgar Cayce tisztánlátó egyik transza során azt látta, hogy Atlantisz elveszett városából származó menekültek a Szfinx alatti feljegyzések csarnokában temették el titkaikat, és a csarnokot a 20. század vége előtt felfedezik. Cayce 1945-ben halt meg.

Mark Lehner, akit ma a világ egyik vezető egyiptológusaként és szfinx szaktekintélyeként ismernek el 1971-ben, mint az Észak-Dakotai Egyetem unatkozó másodéves hallgatójaként megkereste Cayce fiát, Hugh Lynnt, egy holisztikus alapítvány vezetőjét, amelyet apja indított el, majd velük egy csoportos túrán vett részt a Gizai-fennsíkon. A látogatást követően a Kairói Amerikai Egyetemen befejezte egyetemi tanulmányait és bár szkeptikus volt az elveszett feljegyzések csarnokával kapcsolatban, a történet kifejtette rá vonzerejét.

Lehner letelepedett Egyiptomban. 1977-ben csatlakozott a Stanford Kutatóintézet tudósaihoz, akik a legmodernebb távérzékelő berendezéseket használták a Szfinx alatti alapkőzet elemzésére. Lehner különböző feltérképező munkálatok során egy átjárót is feltárt és feltérképezett a Szfinx farában. Öt évig dolgozott egy ideiglenes irodában a Szfinx hatalmas mancsai között, elmondása szerint Nescafén és szendvicseken élt, miközben megvizsgálta a szerkezet minden négyzetcentiméterét.

Az első látogatását követő 37 évben terepkutatásokat és régészeti nyomozást végzett Gízában, melynek során megerősítette mások feltételezéseit azzal kapcsolatban, hogy a gízai komplexum egyes részei, beleértve a Szfinxet is, egy hatalmas, szent gépet alkotnak, amelyet arra terveztek, hogy a nap erejét hasznosítva fenntartsa a földi és isteni rendet. Ezen túlmentően felfedezett egy Elveszett várost.

Látogatásom napja a gízai Nagy Szfinx mancsai között

Rendhagyó volt ez a februári nap. Esős idő volt. A buszon ültem. Az ablakon kitekintve nézelődtem út közben, és az Egyiptomba ritkán érkező esőfelhőket figyeltem a Nílus csatornája mellett haladva, amikor az eső lába igencsak lógott már Giza felett. A délelőtti szakkarai Dzsószer piramis gyomrában történt kirándulás csúcsélményének hatása alatt voltam, ami magában is már elegendő lehetett volna egy napra, hiszen adrenalin szintem igencsak megmozgatta, de már várt bennünket ennek az országnak a legnagyobb szfinx szobra.

Az izgalmaktól megéheztünk így a látogatás előtt előbb ebédeltünk. Az ebéd után az étterem teraszán ülve, kabátban dideregtem. Nagyon fújt a szél és esni is kezdett, azonban ez cseppet sem szegte lelkesedésem.

Hiszen tudtam, egy nagyon különleges alkalom következik, mivel ide külön minisztériumi engedéllyel lehet csak bejutni. Várakoznunk is kellett, mert a mi előre befoglalt időpontunkban épp egy külföldi delegáció érkezett. Diplomatákkal volt tele a plató, biztonságiak lepték el a környéket. És mire ők elmentek, bezárt a gízai piramiskörzet. Naplemente előtt hajtottunk be, egy turista sem volt már a gízai piramiskörzetben, csupán néhány őr fogadott bennünket, valamint kutyák kergetőztek a Nagy Szfinx mellett.

A világ legnagyobb monolitikus szobra

Már messziről feltűnik a fekvő szobor. Nem darabokból állították össze, hanem egyetlen mészkőtömegből faragták ki. Semmivel nem összetéveszthető ez az oroszlán testű, ember fejű lény. Ahogy beléptünk a területre és egyre közelebb lépdeltem feléje, egyre nagyobbnak tűntek méretei, amíg lábai közé nem értem. Ekkor a látvány nagy hatással volt rám. A világ egyik legnagyobb és legrégebbi monolit szobor mancsai között álltam. Ezek a mellső lábak egyenként magasabbak voltak, mint egy emeletes busz. Ahogy eltörpültem méretei mellett a következő futott végig elmémben: szobrok ezreit állították elő az Óbirodalom művészei, s aránylag nagy számban maradtak is ránk alkotásaik, de monumentalitásban, fenségében egy sem mérhető közülük az előttem lévő gigantikus emberfejű oroszlánhoz, amely méltón egészíti ki a piramisok által nyújtott grandiózus látványt.

Ahogy fentebb említettem, ezt a gízai lényt egy hatalmas mészkőszilából faragták ki. Teljes hossza 72 méter, az orra helyétől a test végéig  – mivel az orra hiányzik – 57 méter hosszú, a többi az előrenyújtott mellső lábak hossza. A Szfinx 20 méter magas, a gigantikus méretű arca több, mint 4 méter széles.

Keletkezésének kora valójában ma is vitatott.

Senki sem tudja a Gízai Szfinx eredeti nevét

A szfinx az emberfejű oroszlán az ókori görög mitológiában. A kifejezést valószínűleg körülbelül 2000 évvel a szobor építése után használták. Az ókori egyiptomiak nem írtak történelmet, ezért nincs bizonyítékunk arra, hogy milyennek tartották a Szfinxet. Minden bizonnyal valami isteniként tekintettek rá.

Hasonlóképpen a szobor szimbolikája sem tisztázott, bár a korszakból származó feliratok Rutira utalnak, egy kettős oroszlán istenre, aki őrizte a horizontot, ahol a nap felkelt és lenyugodott.

Hatalmas testetlen fejet találtak a sivatagban

Évezredeken át a homok egészen a válláig betemette a kolosszus testét, így mindössze a feje látszott ki a Szahara szélén. Az arcot bár jobban megőrződött , mint a legtöbb szobor, évezredes időjárás és vandalizmus súlyotta. Arcát eltorzították, az orrát megcsonkították. Azonban vannak nyomok arra nézve, hogyan nézett ki az arc virágkorában. A tizenkilencedik század eleji régészeti ásatások során faragott kőszakállának darabjait és fejdíszéből egy királyi kobra emblémát találtak. Talán korona volt a fején, amely a légifelvételeken a fej közepén látható üregbe volt illeszthető? Erre nincs válaszunk, de ahogy közelebb léptem a hatalmas testhez és az arcát közelebbről megnéztem a vörös pigment maradványait szabad szemmel is jól láttam, ami arra enged következtetni, hogy a Szfinx egész arcképe valamikor színesre volt festve.

Volt kísérlet a korai időkben a test kiszabadítására. 1817-ben egy genovai kalandor, Giovanni Battista Caviglia 160 embert vezetett a Szfinx kiásásának kísérletében. Nem tudták visszatartani a kiásott homokot, amely majdnem olyan gyorsan ömlött vissza a kiásott gödörbe, ahogyan ki tudták ásni azt.

David Roberts Egyiptoma

Később újabb látogató érkezett Gízába a Szfinxhez. Az Edinburgh közelében született David Roberts a tizenkilencedik század egyik legismertebb tájfestője (1796. október 24.-1864. november 25.) különösen az Egyiptomról és Közel-Keletről készült rajzokból és akvarellvázlatokból álló gazdag sorozatáról ismert az Egyiptomot kedvelők körében. Roberts 1838. augusztus 31-én indult Egyiptomba azzal a szándékkal, hogy a régióban tett hosszú körútja során rajzokat, vázlatokat készítsen, amelyeket később felhasználhat festmények és litográfiák alapjául, hogy eladhassa a nyilvánosság számára. Egyiptom nagy divat volt ebben az időben, az utazók, gyűjtők és a régiségek szerelmesei szívesen vásároltak keleti ihletésű vagy az ókori Egyiptom nagy műemlékeit ábrázoló alkotásokat.

1838-1840 között hatalmas gyűjteményt készített, megrajzolta az összes főbb régészeti lelőhelyet és iszlám emlékművet. Műveiről a Kairói Amerikai Egyetem kiadásában megjelent egyik könyvet  magam is megvettem, melynek lapozgatása felejthetetlen utazást jelent számomra az időn át a Nílus völgyén és a Sínai-félszigeten. Nem véletlenül hiszen nagyméretű olajfestményei kiemelkedő orientalista festővé tették Robertset. A könyvemből kimásolt három képet alább mellékelem.

Álom vagy valóság? Megszólalt a gízai Nagy Szfinx

Valaha a homok alatt rejtőzködött teste, és csak a feje látszott ki. Ez látszik David Roberts megörökített festményein is. De vajon mikor került a Szahara fogságába a kolosszus?

Ahogy a Szfinx mellső lábai között a mellkasához értem, végre személyesen is ott állhattam a hatalmas rózsaszín gránit sztélé előtt, amelyen az Istenség legendája olvasható. E szerint az Óbirodalmat követően, az Újbirodalom idején IV. Thotmesz egyiptomi herceg, trónörökös egyszer vadászni ment a sivatagba, elfáradt és a tűző napsütésben a Szfinx árnyékában pihent meg, ahol elnyomta az álom. A magát Horemakhetnek nevező felséges szobor ekkor megjelent álmában, és megszólította őt.  Arra kérte, hogy szabadítsa ki tönkrement testét a sivatag betolakodó homokjából, mely egyre jobban felgyülemlett körülötte. Horemakhet vagy a horizonton lévő Hórusz – ez a szobor legkorábban ismert neve – a trónt ajánlotta fel segítségéért cserébe.

A sztélé szövegéből az is kiderül, hogy a gízai Nagy Szfinx már az ókorban is csodálat tárgya volt, kultikus tisztelteben részesült és a régisége miatt is nagyhatalmú istenként tartották számon. Nem lehet tudni, hogy a herceg valójában ezt álmodta vagy sem, de amikor IV. Thotmeszként fáraó lett, segített egy szfinximádó kultuszt bevezetni az Újbirodalomba.

Idővel a Szfinx külseje lábai körül kissé megváltozott, amikor azokat kis kőhasábokkal kirakva restaurálták. Körbesétáltam az oroszlán test körül, és bár a csempék nyomai jól láthatók távolról is, közelebbről jobban szemrevételezhetők. Mark Lehner a Szfinx omladozó felületére csempeként elhelyezett több réteg kőlap elemzése alapján úgy véli, hogy a legrégebbi táblák akár 3400 évre is visszanyúlhatnak Thotmesz idejéig. Ennek alapján talán Horemakhet legendájának megfelelően mégis Thotmesz vezethette az első kísérletet a Nagy Szfinx helyreállítására?

II. Amenhotep temploma

És mintha a Szfinx körbesétálása nem lett volna elég, kihasználtam az alkalmat, és átsétáltam a Szfinx melletti területre, ahová egy csoporttárs sem jött át, mert a Szfinx hatása alatt rekedtek, így a kis templomot egyedül fedezhettem fel. II. Amenhotep már uralkodása elején egy kis templomot emelt a Szfinxnél. Ez a templom úgy épült, hogy hossztengelye pontosan a Szfinx arcára nézzen, így én is rendelkezem a Szfinxszel egy közös fényképpel  🙂

Öröklététől az idő is retteg

Telt múlt az idő, évezredek állnak már mögöttünk, de Gíza őrzőjének tisztelete mit sem változott, még az arab időkbe is tovább öröklődött. A környék lakossága védő talizmánnak tekint rá, mely megvédi a sivatag homokjától a völgy termőföldjét.

Sajnos a borult égbolt miatt hamar sötétedni kezdett, de Thotmesz álom sztéléje a sötétben még nagyobb hatást ért el.

A külön engedélyes látogatás nemhogy kalandos egyiptomi élményeim egyike, az itt található rejtélyek és magyarázataik keresése tovább dolgoztak bennem, így az már biztos, hogy hasonló látogatásra visszafogok térni ide.