Ramadan Kareem to all my muslim friends!🙏🌅
Áldott Ramadánt kívánok valamennyi muszlim barátomnak!
Izgalmas utazásunk első napja
Ramadán első napjával megkezdődött utazásunk első napja is.
Már a repülőtéri találkozás is izgalommal töltött el bennünket, de valójában a kairói érkezés volt mindnyájunk nem titkolt szíve vágya.
Örömmel vettem tudomásul, hogy az Egyptair kicserélte a minket szállító repülőgépet, ugyanis több ülőhelyre volt szüksége. Ez a következő hetekben is tendencia, mivel az utazási kedv egyre inkább növekvő irányba halad. Boing gépünk kényelmes volt és tiszta, és nem utolsósorban jó volt már újra hallani: csirke vagy marha?
Már tavaly novemberben visszatért a régi kiszolgálás, meleg étel és bármilyen ital, amit kértem, azonnal megkaptam.
Itt már hangolódtam a mango juice-ra, finom volt, de amit ma ittam?…na de ne rohanjunk előre, erről majd később mesélek.
Menetrend szerinti időben érkeztünk, hatan jöttünk, és ahogy látom ezt a társaságot, igen vidám élményekben lesz részünk 😊
Egy gyönyörű, hatalmas Mercedes busz várt bennünket és a helyiek vendégszeretete kiemelt figyelemben részesített.
Ünneplésre volt okunk, így idegenvezetőnk tortával várt bennünket, mondanom sem kell, érkezés utáni vacsit követően mind befaltuk.
A tegnapi esti kicsapongás után hamar eljött a reggel, figyelembe véve a szent hónap miatti nyitvatartási rendet korán kezdtük a történelmi kalandokkal teli hetet.
Szakkara volt az első állomás, ahol főként az Óbirodalmi temetkezés és sírok adták a fő témát. Ezt követően elmentünk Memphisbe, hogy megcsodáljuk II. Ramszesz monumentális szobrát, amely sosem állhatott a lábán.
Napunkat a Gizai piramiskörzetben zártuk, a nagy piramist megint megcsodáltuk. Nem lehet ezt kifejezni, milyen érzés, ahogy ott állsz mellette, te vagy az egyetlen, aki érezheted, hogy ez a monumentalitás mit jelent neked. De ugyanígy hasonló érzés ragadta meg lelkem, amikor a Szfinx előtti kávézó/étteremben egy isteni gyümölcs juice mix kortyolgatva hűtötte forró testem a 35 fok melegben, látva az összes piramist és a nagy Szfinxet egyben.
Tekintettel arra, hogy a Ramadán miatt a körzet is délután három órakor zárta kapuit, a korán kelés a délutáni órákban kompenzálódott, a hotelbe visszatérve mindenki azt csinálhatott, amit jónak látott.
Élvezem a társaságot és már nagyon várom az indulást, 6 órakor indulva a Magyar Nagykövetség lesz az első állomás.